2. Rész- Csak egy Délibáb

Jézus Marikám mennyi ideje nem volt rész... Hmm, vagyis bonjour!
Nem akarlak sokáig fárasztani benneteket, ne féljetek :) De nagyon köszönöm a +1500 oldalmegjelenítést, a 8 feliratkozót, és még csak most jön a második fejezet.
Akik már látták a Volpinás részt: igen, tudom hogy olyan mintha róla koppintottam volna a főgonoszt, de RidingLove bizonyíthatja, hogy előbb volt Délibáb, mint Rókica (nem ez a magyar fordítás, csak szerintem ez is lehetne). De azért kaptok róla egy képet:

Még ha nem is voltam profi szuperhős, arra azonnal rájöttem, hogy a talizmánomat nem hagyhatom odaveszni. Arrébb ugrottam, majd felrúgtam magam a levegőbe.

-Kéne egy fegyver...- motyogtam, és végigtapogattam a derekamnál a ruhát. Egyszer csak a jobb oldalamon megéreztem valamit, amit elő is húztam.- Egy legyező? Ezzel meg mit kezdjek?

-Segítség!- halottam meg egy úr hangját. Odakaptam a tekintetem: a férfi a zebrán feküdt, és egy kocsi közeledett felé. Mellette a botja volt. Odasiklottam, felkaptam a botot, a férfit pedig a derekánál fogva felemeltem és a gyalogútra helyeztem.

-Jól van uram?- néztem a szemébe.

-Igen, köszönöm Szitakötő!- mosolygott. Én bólintottam, és visszanéztem a lány felé. Ekkor ugrott be valami, és a kezembe vettem a legyezőmet.

-Vajon tud bumerángként működni?- tűnődtem.- Ideje kipróbálni!- hajítottam el felé. A fegyver megvágta a karját, mire a csaj visszahúzta, és rám kiáltott.

-Senki sem kezdhet ki Délibábbal!- a csatja felragyogott. Mire kettőt pislogtam, egy helyett három gonosz nézett velem farkasszemet-

-Képzelem, hol van most Katica és Fekete Macska...-kaptam el a visszatérő legyezőt, és dobtam úgy, hogy mind a három lányt érintse. Az első és a második kitért az útjából, viszont a harmadikat telibe találta, az pedig eltűnt mintha csak egy délibáb volna. Megragadtam a fegyverem, és elkezdtem a maradék kettőt vizslatni. Egyetlen problémám az volt, hogy cikkcakkban futottak felém, és már nem tudtam rájönni, hogy melyik az igazi és melyik a látomás. Kettetlen pedig hogy a város eredeti két védelmezője nem akart feltűnni.
-Elpusztítottad egy klónomat, de ki mondta hogy nem csinálhatok újakat? -vigyorgott Délibáb, és újra felvilágolt a hajdísze. A különbség most csak annyi volt, hogy ez a másik Délibábnál is megtörtént, és mellettük még négy lány jelent meg, így összesen hat ellenfelet kellett volna szerény személyemnek legyőznie. De valaki  egyszeriben csak megszólalt a hátam mögött:
-Ugyan már hölgyeim, engem kihagynának a buliból?
-Na végre!- sóhajtottam, miközben odafordultam a közeledő szuperhőshöz. Fekete Macska rám kacsintott, és megveregette a vállam.
-Innentől átveszem tündérke, te csak figyelj és tanulj!
-Meg se mozdulok.- forgattam a szemem, miközben ő bevetette magát a lányok közé. Kis is ütött ötöt,és szembe nézett az eredetivel.
-Csak te meg én, hölgyem!
-Azt hiszed, mi?- vigyorgott, majd tizenkettőt csinált (vele együtt, bár meg nem mondom melyik volt ő) magából. A fiú meglepetten nézett rájuk, én pedig fölé reppentem, hogy szükség esetén ki tudjam hozni.
-Hé, tizenkettő az egy ellen? Nem éppen fair!- támadt újra, de ha egyet el is pusztított, másik lépett a helyébe. Két perc után meguntam a bénázását, és elordítottam magam.
-Macska, emeld fel a mancsod!
-He?- válaszolt, de azért megtette amire kértem. Megragadtam a kezét, felhúztam, és a legközelebbi tetőre leraktam.
-Hol van Katica?- morfondírozott, én pedig a házakat fürkésztem. Nemsokára megláttam az említett leányzót.
-Ott.- mutattam.
-Bocsi a késésért Macska, de...- és ekkor vett észre engem.- Ő ki?- bökte meg a srác vállát.
-Mittomén. Mindenesetre elég ügyes.
-A nevem...- és itt eszembe jutott az úr akit megmentettem.
-A nyaklánc a talizmánod?- nézett rá a bogárka, én pedig bólintottam.- És mit tudunk a gonoszról?
-A neve Délibáb. Tud másolatokat készíteni magáról, amiket ha megsebezünk eltűnnek.
-Viszont az ő támadásuk baromira fáj.- fintorgott a kiscica.
-És hol az akumája?
-Szerintem a csatjában.- válaszoltam.
-Szerencse talizmán!-kiáltott fel.

(Most szívecske helyett mindjárt mondom mit képzeljetek oda.)
Egy ékszercsomag esett vissza a kezébe.
-Hát ezzel meg mit kezdjek?- pillantott körbe.- Megvan! Szitakötő, te menj a hátuk mögé, de lehetőleg ne vegyenek észre! Fekete Macska, te pusztítsd el a klónokat! Amint csak az eredeti maradt, én elvonom a figyelmét, Szita pedig lenyúlja a csatját, oké?- nézett ránk, én pedig bólintottam.
-Érted bármit hölgyem!- mondta a fiú, majd levetette magát a tetőről.
Hé, lányok! -  kiáltott, mire a gonoszak odafordultak. - Ki akar táncolni? - mire egy kivételével a másik tizenegy nekitámadt. Én az ottmaradt mögé reppentem, és vártam, hogy a pöttyös lány is végezze a dolgát.
- Hé, itt vagyok! - kezdett el egyszer csak integetni, majd felmutatott egy nyakláncot. - Szitakötő talizmánja kell?
- Add ide! - ordított előttem a lány, én pedig az idegességét kihasználva megragadtam a hajdíszét, kicsatoltam (vagy hogy mondják ezt) és a tető felé szálltam volna. De Délibáb felkapott valahonnan egy lasszót, és elkapta vele a bokámat.
- Ebből nem eszel! - húztam elő a legyezőmet, vágtam el a kötelet. - Há! - közelebb szálltam Katicához, majd odahajítottam neki a csatot. Ő eltörte, és egy fekete lepke reppent ki belőle.
- Számodra vége a gonoszkodásnak. - nyitotta fel a jojóját a bogárka. - Ideje, hogy megtisztult! - kiáltotta, és elkapta az akumát, akire rázáródott a fegyver. - Megvagy!
- Viszlát kis pillangó! - integetett az elrepülő lepke után, majd megfogta az ékszerdobozt és felhajította. - Csodálatos Katicabogát!
Mindenfelé fényes bogárrajok repültek, és visszarakták a kötelet a helyére, összeillesztették a visszaváltozott csatot stb.
- Szép volt! - ütötte össze az öklét a két szuperhős. Én meg, mint aki jól végezte dolgát elindultam hazafelé.
- Szita, várj! - kiáltott utánam Macska, én pedig megfordultam.
- Igen?
- Csak... most, hogy te is szuperhős vagy, kitalálhatnánk valami hármaspacsit.
- Majd máskor, mert lemerül a talizmánom.- mutatott a Katica a fülbevalójára, aztán elfutott.
- Viszlát! - intettem és elreppentem.

* otthon *

- Nagyon ügyes voltál Astrid! - mosolygott Bemmy, amikor visszaváltoztam.
- Köszi, de azért szerintem fejlődhetnék majd. - mire megvonta a vállát.
- A másik kettőnek is fejlődnie kell.
- Az igaz. - nevettem. - Fekete Macska szintjével már szinte felérek!
A kwamin letelepedett a fejemre.
- És most, háziírás! - jelentette ki. Én kinyújtottam a nyelvem.
- Na kösz.
- Szívesen. - vigyorgott.