1. Rész - A kezdet

A következő napon Anita folytatta Párizs megismertetését velem. Tényleg szép város :) Ebédre áthívtuk Marinette családját, Dupain Chengéket, úgyhogy a szüleink megismerték egymást. Délután pedig Alya átjött, és az újonnan kapott számítógépemen megmutatta a blogját. Ja, és egy csomó dolgot megtudtam Katicáékról! Viszont a személyazonosságukat, azt nem.
-Katicabogárról csak annyit tudok, hogy a  mi évfolyamunkba jár.- vonta meg a vállát.- Viszont Fekete Macskára van egy ötletem!- és előkapta a telóját. Fél percig összevissza nyomogatott, aztán az orrom alá dugott egy képet:

-Astrid, gyere vigyázni az öcsédre!- kiabált fel az anyukám.
-Melyikre?- ordítottam vissza. Van egy tizenhárom éves, Steve, és egy kétéves.
-A kisebbikre!
-Oké, megyek!- tápászkodtam fel.- Bocsesz, de vigyáznom kell a kistesómra. Segítenél?- néztem rá reménykedve, mire ő mosolyogva sóhajtott.
-Ne félj amíg engem látsz, te lány! Értek a kicsikhez.- kacsintott.
-Köszí!- ugrottam a nyakába, mire elnevette magát.
-Hogy hívják a megfékeznivalót?
-Géza.- vigyorogtam.

                                                                  *kövi nap*

Az első tanítási nap az új sulimban! Vííí!
Nem írom le a reggelt, gondolom, ti is indultatok már iskolába. Mindenesetre az épület előtt leültem a lépcsőre, a nyakláncomat forgattam a kezemben, és vártam hogy valaki ismerős érkezzen. Szerencsére nem kellett sokáig unatkoznom, mivel öt perc után valaki megbökte a vállam. Felnéztem, és Adrien nyújtotta a kezét.
-Bejössz vagy kint maradsz?
-Megyek.- fogtam meg a kezét és álltam fel. Aztán meglepetten néztem egy baseballsapkás srácra, aki kérdőn nézett vissza.- Bemutatnád a haverodat?- fordultam az Agreste fiú felé.
-Ja, persze. Nino, ő itt Astrid. Tegnapelőtt ismerkedtem meg vele a parkban. Astrid, ő itt a legjobb barátom és az osztályteremben a padtársam, Nino.

-Jó reggelt Adrien!- ugrott valaki a mellettem álló nyakába,
-Hát te meg ki vagy?- fontam össze a karjaimat, miközben a szőke csajt vizslattam.
-Nem tudod a nevem? Háh! Amatőr.

-Kibököd, vagy találgassak?- vigyorogtam rá gúnyosan.
-Chloe Bourgeois vagyok!- szegte fel az állát.
-Örülök a találkozásnak.- forgattam a szemem.- Astrid.
-Nos Astrid, most azonnal hagyj fel ezzel a stílussal! Velem senki sem beszélhet lenézően!
-Mintha ez engem érdekelne...
-Tudod te ki az én apám? A polgármester!
-Add át neki együttérzésemet veled kapcsolóan.-legyintettem, aztán a meglepett fiúk felé fordultam.- Akkor bemegyünk?
-Hallod, Chloeval kikezdeni az első találkozáskor? Nem vagy semmi! Egy életen át utálni fog!- nevetett Nino.
-Ekkora ellenségeskedés még aligha volt egy osztályon belül!- rázkódott a másik srác válla is, mire az előbbi meghökkenve fordult felém.
-Te vagy az új osztálytársunk?
-Aha.-bólintottam, de a következő pillanatban valaki a hátamnak futott.
-Ezt megérdemelted!- nyivákolt egy narancssárga hajú lány, és Miss Polgármesterlánya után sietett.

-Fogadjunk hogy ő is hozzánk jár?-masszíroztam fájdalmasan a hátam. A közeledő Alya válaszolt:
-Igen, Sabrinának hívják. Chloenak csinálja a házi feladatát. Na de gyere, Anita már bent vár minket!- és maga után húzta Marinette-et.
-Vele meg mi történt?- néztem a fekete hajú lányra. Elég furcsán viselkedett, annyi szent.
-Folyton ezt csinálja, ha Adrien a közelben van.- és beértünk a terembe. Ani a mellette lévő helyet ütögette a padon, szóval lehuppantam a székre.
-Nem ül itt senki?- kérdeztem.
-De, te.- vágta rá reflexből a barátnőm, én pedig elmosolyodtam.
-Köszi. Mivel kezdünk?
-Szerintem az igazgató fog bejönni, te pedig találj ki egy bemutatkozószöveget. Szükséged lesz rá.

                                                                *otthon*

-Hát ezt a lányt!- fortyogtam, és levetettem magam az ágyamra.- Chloe...-húztam össze a szemem, és káromkodtam egy cifrát. Nem szokásom, de a kisasszony igencsak kihúzta most nálam a gyufát. Magyarországon is volt néhány elviselhetetlen ismerősöm, de úgy látszik, a franciák között még nagyobb bunkók vannak. Ekkor kopogásra lettem figyelmes: egy sötét színű pillangó próbált bejutni az ablakon.

Csendben figyeltem, és sikerült begyömöszölnie magát. Felém repült, mire kicsit megijedtem. Hátrébb másztam, de a lepke csak közeledett. De nem ért el, mivel kicsi zöld és kék valami nekireppent és leterítette. Én gyorsan felpattantam és kinyitottam az ablakot. A zöldes lényecske kikergette a pillét, és utánakiabált:
-És vissza se gyere, nyamvadt akuma!- aztán felém fordult, így jól meg tudtam vizsgálni. Világos zöld bőre, nagy sötétzöld szemei, és kék szárnyai voltak. Felém repült, én pedig egyet hátrébb léptem. Őszintén, még nem voltam biztos benne, hogy nem akar-e nekem rosszat.- Ne félj, nem bántalak! A nevem Bemmy, és a tiéd?
-Astrid... De, te, egész pontosan mi vagy?
-Kwami, a szitakötő miraculous kwamija.
-Szitakötő miakulösz?
-Ööö... talizmán.
-És?
-Mindjárt mondom, de előbb adj valamit! Éhen halok. És kérlek, senkinek ne szólj rólam!-nyöszörgött, úgyhogy kimentem a konyhába.
-Apa, van valami ennivaló?
-Muffin jó?
-Aha, köszi!
-Mire kell?
-Csak megéheztem!- fogtam meg a süteményes tányért, és visszamentem a szobámba.
-Mit hoztál?- telepedett Bemmy a vállamra.
-Muffin. Megkóstolod?
-Igen!- válaszolta, én pedig letettem a tányért a padomra. A kwami rárepült a tálra, és elkezdett falatozni.- Ez fantasztikus! Na, de akkor mesélek. A talizmán a nyakadon különleges erővel bír. Ha azt mondod: "Szárnyakat ki!", akkor átváltozol szuperhőssé!- mosolygott.
-Mint Katicabogár vagy Fekete Macska?- filóztam, mire iszonyúan megörült.
-Tikki és Plagg itt van? Jippí!-forgott.
-He?- néztem rá ferdén, mire legyintett.
-Másik kwamik. Nem akarod kipróbálni?
-De! Bemmy, szárnyakat ki!- kiáltottam.
-Vííí!- nevetett, és valami behúzta a nyakláncomba. A következő pillanatban zöld-kék szikrák keltek rajtam. Végig a karomon, a lábamon, és az arcomon. Azt azért meg kell vallani, hogy nem csak kívülről változtam, Sokkal erősebbnek, szabadabbnak éreztem magam. Amikor a szikrák elhunytak, valamit megéreztem a hátamon. Odanéztem, és felvidultam. Szitakötőszárnyak!
-Vaó, tényleg szárnyam nőtt!- mosolyodtam el. Megszemléltem a nyakláncom: kifejezetten szitakötő alakú lett.- Na, csekkoljuk le tudok-e repülni!- sétáltam az ablakhoz, és ugrottam ki. Kicsit zuhantam, de végül sikerült verdesnem és fenntartanom magam.- Lássuk csak, milyen Párizs felülről!- jutott az eszembe. Becsuktam az ablakot, és kilőttem az égbe.
Már vagy fél órája szálltam jobbra-balra, amikor valaki nekem ugrott. Én a meglepetéstől lezuhantam, de szerencsére füvön landoltam. A lány mellettem ért földet, és azonnal a nyakam felé kapott a kezével.
-Kérem a miraculoust!- ordított.

Na, ennyi lett volna az első fejezet. Lehet hogy ti hosszabbat reméltetek, de nekem ez így az elfogadható. A második fejezet halványlila segédfogalmam sincs hogy mikor fog jönni, de megpróbálok sietni. Mindenesetre itt van a kép a gonosz eredeti személyiségéről:

Megpróbáltam egy olyan szereplőt, aki már néhol látható volt, de még nem tervezte senki akumatizálni (gondolok itt a miraculous angol wikipédiájára). Magáról a gonoszról nem írok semmit, ő majd a kövi részben kap szerepet.
Azért van még ebben a fejezetben ennyi kép, hogy aki nem ismeri annyira az eredeti sorozatot, az is tudja ki hogyan néz ki ;)
A viszont írásra!