Az egész a tizenötödik születésnapomon kezdődött, amikor összesen egy ajándékot és egy világrengető hírt kaptam. Az első egy gyönyörű ezüstnyaklánc volt, amit a nagymamám adott. Azt mondta: "Úgy vigyázz erre a nyakékre, mint a szemed fényére!" Megfogadtam, hogy vigyázni fogok rá. A másik, pedig hogy költözünk! Párizsbaaa!
-Mikor indulunk?-néztem anyára, miután vagy ötször körbe-körbeugráltam.
-Egy hét múlva.
-És hova fogok járni suliba?
-A Collège Françoise Dupont-ba, ha sikerül a felvételid (a suli nevének azért más a betűtípusa, mert innen másoltam, hiszen ilyen karakterek nincsenek az infóterem billentyűzetén) .
Úgyhogy a napjaim innentől a jövendő életem kikutatásával és tanulással telt. Mivel a BFF-em is abba a suliba jár, igencsak be akarok kerülni. Amúgy róla annyit kell csak tudni, hogy a neve Anita, félig francia-félig magyar nemzetiségű, és már nagyon sokat mesélt a tanárairól, nagy vonalakban az osztálytársairól, a szomszédairól, magáról Párizsról stb. Érdekes város, annyi szent. Mindenesetre neki és a famíliájának köszönhetően kitűnően tud az egész családom franciául, szóval a nyelvkülönbséggel nem lesz gond.
*mostantól mindenki franciául fog beszélni, de magyarul írom, hogy értsétek :) *
Sikerült a felvételi! Méghozzá Anita osztályába! A nagy boldogságom közepette megláttam a barátnőmet, és a nyakába ugrottam:
-Ani, felvettek!- sikongattam, mire elnevette magát.
-Én is örülök neki, Astrid! Jé, de szép nyakláncod van!-fogta meg a medált.
-Köszi! Mikor lesz az első tanítási nap?
-Szombat van. Szerinted?
-Holnapután?-vigyorogtam.-Jól van na.
-Hol laksz, kisasszony?
-A parkkal vagy mivel szemben.- mutattam el arrafelé.
-Király, akkor "Astrid és a város" hadművelet, nyomás a parkba!-kezdett el húzni a karomnál fogva. Aztán hirtelen megállt, hogy majd' nekiestem, és felém fordult.- Éhes vagy?
-Hát... igen.- ismertem be.
-Akkor előbb a pékségbe megyünk, oki?
-Oki.- bólintottam. Nagy kerülőt aztán nem tettünk, mivel a pékség pont útban volt.
-Csókolom!- nyitott be a barátnőm.
-Jó reggelt Anita! Mi szél hozott erre?- köszöntötte egy nő a pénztár mögül.- És kit hoztál magaddal?- nézett rám.
-A nevem Astrid és új diák vagyok Anita osztályában.
-Tényleg? A lányom, Marinette is oda jár. Lehívjam?- kérdezte. Jó tudni, hogy lakik valaki az osztályból a környéken! Ha nem késős fajta, akkor mehetünk majd együtt suliba!
-Nem, majd mi felmegyünk hozzá.- legyintett a barátnőm.
-Jó. És Alya is itt van!
-Az ki?- néztem kicsit ferdén Ani-ra.
-Marinette padtársa és a legjobb barátnője egyben.- mondta, majd elindult egy lépcsőn felfelé. Én meg persze utána.
-Helósztok!- köszönt a két lánynak a BFF-em, mire ők visszaintettek.- Astrid, a fekete hajú Marinette- mutatott a fekete hajúra- és ő Alya.- ekkor pedig a szemüvegesre.- Lányok, ő Astrid, az új osztálytársunk.
-Hílo! Mit csináltok?- kérdeztem, mivel csak annyit láttam, hogy Marinette igen látványosan szenved, a másik lány pedig a vállát simogatja, és azt szajkózza, "Hogy gyere már, nem lesz baj!".
-A kisasszony nem bírja rávenni magát, hogy lemenjen a parkba, és köszönjön Adriennek.- nevetett Alya.
-Az meg ki?- kezdtem elveszteni a fonalat. Ennyi nevet, ilyen hamar megjegyezni, ne má'!
-Adrien Agreste szenvedő hölgy szerelme.- vigyorgott Anita.- Apropó, eredetileg mi is a parkba megyünk, csak Astrid megéhezett, ezért benéztünk. Ha csoportosan megyünk, az úgy talán oké?- kérdezte, mire Marinette félve bólintott.- Na látod! Gyerünk csajok, indulás!
-Hé! És velem mi lesz?- így történt, hogy végül útközben megettem egy croissant-ot (ingyen kaptam, Mrs Cheng azt mondta, örül hogy adhat :) ), szóval mire a parkba értünk, már nem voltam éhes. Amúgy nem is tudtam, hogy Aninak van ilyen "A hölgyike bajban van, na segítsünk neki! " éne. Segítőkész csaj.
*a parkban*
-És ő lenne Adrien?- néztem be a parkkapun. A szőke hajú srác egy szobrot nézegetett, amikor megérkeztünk. Marinette pedig azonnal bebújt Alyáék háta mögé, és bólintott.
-Menj előre nyugodtan, majd mi is megyünk.- tanácsolta Anita.
-Oké.- és odasétáltam a szoborhoz. Zöld alapon két álarcos ember állt, és a felső valahogy nagyon ismerős volt...
-Hé.- böktem meg a mellettem álló fiút, mire felém fordult.- Ők kik?- biccentettem a figurák felé, mire eléggé értetlenül nézett rám.
-Új vagy a városban?
-Aha, miért?
-Mert mindenki ismeri Fekete Macskát és Katicabogarat. Ők a város védelmezői, viszont senki sem ismeri az igazi kilétüket. Alya, az osztálytársam szerint 15 évesek lehetnek.
Adrien
-Ez itt alapműveltség?- filóztam, mire elnevette magát.
-Kábé. De amúgy hogy hívnak?
-Astrid, és téged?-kérdeztem vissza (csak úgy, udvariasságból), mire ismét elnevette magát.
-Tényleg új lehetsz, ha nem tudod! Adrien vagyok, szolgálatára.- válaszolt, és vigyorogva meghajolt. Ekkor vettem észre a gyűrűjét.
-De szép gyűrűd van! Megnézhetem?
-Ööö persze! Csak légyszi ne vedd le az ujjamról. Nagyon fontos nekem.
-Okéka.- és így, a jobb kezét felemelve nézegettem a kis ékszert. És valami az eszembe jutott.- Jé, ez olyan anyag, mint amiből a nyakláncom van!- kiáltottam, levettem a nyakéket, és odaraktam a fiú kezére, a gyűrű mellé.
-Vaó, tényleg!- válaszolt Adrien, és felnézett a szoborra, aztán vissza rám. Mintha valamit nem értene.- Honnan és mikor jöttél Párizsba?
-Magyarországból és tegnap, miért?- mire megvonta a vállát.
-Csak úgy.
-Most veszem észre, hasonlítasz Fekete Macskára.-gondolkodtam hangosan, mire megijedt.- Rosszat mondtam?
-Nem, dehogy! Viszont mennem kell. Remélem még találkozunk, viszlá!- és elfutott. A park előtt beugrott egy limuzinba, ami azon nyomban megindult.
-Hát ebbe a srácba meg mi ütött..- motyogtam, miközben visszaindultam a kapuban álldogáló lányokhoz. Úgy látszik, nem sikerült rávenniük Marinette-et, hogy bejöjjön. :)
